A kezdetek kezdetén - Prológus

Mindig is átlagos voltam,valaki olyan aki egyszerűen beleolvadt a környezetébe.Ha észre is vettek,éppenséggel csak a házi feladatról volt szó amit persze én mindig készségesen odaadtam.Nem is tudom..talán azt vártam hogy majd ettől megkedvelnek?Vagy elkezdenek beszélgetni velem?Mert ha igen akkor ezt nagyon elnéztem,ezzel csak azt értem el kiszolgáltatott voltam.Egy idő után pedig minden visszatért a régibe,ha valakinek a füzetem kellett már csak lekapta az asztalomról, és minden szó nélkül lemásolta ami kellett aztán ugyanígy vissza szolgáltatta.Talán pont ezért nem voltam soha elég jó a társasági interakciókban,mert soha nem volt társaságom amiben gyakorolhattam volna.Éppen ezért,szerintem sokan némának is hittek,mivel soha nem szóltam egy szót sem.Néha már azon gondolkodtam, hogy tudok e még egyáltalán beszélni,de amikor ez az eszembe jutott mindig kéznél volt a talizmánom amit anyától kaptam.Ha néha napján megszólaltam akkor általában ehhez az aprócska tárgyhoz beszéltem.Ezáltal úgy éreztem mintha anyával beszélgetnék,és ez mindig egy kicsit bearanyozta a szürke mindennapjaimat.
Egyedül éltem egy aprócska házban Tokió egyik legeldugottabb sarkában.Csendes és nyugalmas környék volt,szerencsére igen kedves szomszédokkal akik már megszokták hogy soha nem beszélek,de mindig segítettek nekem.Nishimoto-san aki hentesként dolgozott egy húsüzletben minden héten hozott nekem valami fehérjét.Olykor halat esetleg húst is néha napján,a felesége aki pedig otthon volt mindig ajándékozott nekem egy tál finom süteményt.Gyakran sütött ugyanis a háztartás vezetése mellett igen sok ideje maradt ezért szinte szenvedélyévé vált a sütés.Mindemellett nagyon kedves,és jó szándékú fiatal asszony volt.Ház amiben laktam,kicsi volt de ugyanakkor szeretnivaló,és melegséget sugárzó is.Szerettem ott lakni,néha csak ültem a melegítő előtt és elképzeltem hogy anya is mellettem van.Olyankor mindig melegség töltötte el a szívem,olyan melegség amit csak elég ritkán tudhattam magaménak.Bár Nishimoto asszony már sokszor felajánlotta hogy inkább költözzek hozzájuk,,a válaszom azonban mindig egy nemleges fejrázás volt.Hiszen nem volt szükségem arra hogy eltartsanak,amikor anya beteg lett önállósodtam és megtanultam mindent ami az életben maradáshoz szükséges.Ebben az időben kezdtem el besegíteni egy étteremben mint helyettes szakács,bár annyira nem tudtam főzni mégis szükségem volt a pénzre.És a főnököm aki úgyszintén elég emberséges teremtés volt meg is értette a helyzetemet,éppen ezért nagyon elnéző volt , és mindig szólt ha jöhettem segíteni egy kis plusz pénzért.Sokan nyafognának,és siránkoznának hogyha ilyen életük lenne,de engem sohasem zavart a nélkülözés,és a fényűzés hiánya.Mondhatnánk úgyis,hogy beletörődtem a sorsomba és hogyha akkor nem mondok igent arra az ajánlatra,talán minden folytatódott volna ugyanígy.Való igaz hogy rengeteg szenvedést elkerülhettem volna,de sohasem voltam olyan mit mások.Mindig a magam módján intéztem a dolgomat és ez itt sem volt másképp.
A nevem Yoshio Megumi,és ez itt az én történetem!